|
Levelednek szavai mind csupán értelmetlennek tunnek nekem
Mikor találkozunk, toled magadtól akarom hallani
A szokatlan fehérség halványul, még a sóhaj is visszhangzik,
Ha csak azt láthatnám míly színu az ég, megmenekülhetnék tán
A sok fájdalmas lélegzetvételt, egyszer úgy elfelejteném
De lassan az ero, melyre vágytam, mind eltunni látszik
„A hanyatló nap” éneke szól, a tu megszúr és álomba merülsz,
Az álom körülfonja a testet, restraint
Even the mind seems to sleep
Az arcomat égeto forró láz, oly kedves és oly gyengéd
A homály völgyében látott árnyék, meleg színu álom
Az én szemem, mely most éppen rád ragyog
Az a nap is eljön, mikor téged nem lát többé
Az alakod beleégette a lelkembe
A fák felöl lenézo napfény, de engem te
ide már nem kísérhetsz el
a halványuló fehérség megremeg
a szavakat is elfelejtem
Lehulló könnyeim vajon merre hullanak?
Kiáltsd a nevemet és ölelj meg
Csak ölelj, míg össze nem török
Hogy mindezt egyszer elvesztem, úgy félek tole
Mondd nekem, hogy merre vagy. az én dalomat énekled
De bárhogy is figyelek, csak szabálytalan szívverést hallok
Even tha mind seems to sleep
Nem emlékszem a melegségre, amely eltunt arcodról
A homály völgyébe tekintve, immár minden hideg
Ezer daru szárnya mind oly apró
A vágyadhoz közel visz, a te karjaidba
Arcodon már nem látom a mosolyt,
Csak sóhajokat számolok, utolsó emlékemben
A te hangod hallom még utoljára
amikor reggel minden elveszett
„Kettonk közül már csak te maradtál”
|
